Nyíregyháza

2012.03.04. Vasárnap Regionális Helyosztó mérkőzésre volt hivatalos a HC Kiskőrös korosztályos (U12,U14,U16) Jégkorongcsapata Nyíregyházán. A közel 300 km út kissé „buszos” lábakat eredményezett, hiszen az első mérkőzést a helyi Szabolcsi Sólymok csapatával játszottuk és semmivel nem játszottunk alárendelt szerepet mégis 8-4 lett a végeredmény. Pihenés nélkül következett a Sopron HC elleni mérkőzés, ahol kellően felcserélte a sorokon belőli szereposztást Halász Gyula, aminek meg is lett a végeredménye, hiszen 8-6 arányú győzelmet arattunk úgy hogy sajnálatos módon Harangozó Gergő megsérült.
Ebben a korcsoportban elmaradó jászberényi fordulót egy feltehetően budapesti fedett csarnokban fogjuk lejátszani, amely eredmény eldönti a végső helyezésünket. Minden bizonnyal már most kijelenthető: Szép volt fiúk és lányok! Jövőre több tapasztalattal és jégidővel a lábunkban kitűnő eredmények lesznek.
A torna legjobb játékosa Romfa Ákos volt. Gratulálunk!