Amerikából és Erdélyből jöttek – Mesterségük címere: jégkorong edző

Prakab Szilárd és Joey Fabec személyében két új edző pezsdíti fel ebben a szezonban a HC Kiskőrös csapatainak mindennapjait. A két fiatal edző célja más és más, munkájuknak köszönhetően pedig sokat fejlődhetnek a kiskőrösiek.

A 31 éves Prakab Szilárd édesapja is jégkorongozó volt, így érthető, hogy nem esett messze az alma a fájától, és bár más pályákon is kipróbálta magát Szilárd, hivatása végül a jégkorong és az edzőség lett.
– Édesapám, az erdélyi Csíkszeredán annak idején maga gyártotta a hokiütőket. Persze, hogy az első pillanattól kezdve szerettem a jeget és a korongot is. 18 éves koromig játszottam is az ottani csapatban, és a pályaválasztásom is ezirányú lett. A csíkszeredai testnevelési egyetemet elvégezve otthon segédedzőként kezdtem foglalkozni az U8-as korosztálytól az U16-ig mindenféle életkorú gyermekkel. Ez így ment 2010-ig – mondja Szilárd. Majd megtudjuk tőle, hogy egy vargabetű azért íródott a történetébe. – 2010-ben jött egy gondolat, egy sugallat, ami egészen Angliáig sodort. Ki akartam próbálni magam az élet és a világ más területén is. Így adódott, hogy még autókereskedésben is dolgoztam a briteknél, de visszahúzott a szívem a hazai jégre.

unnamed-3
Prakab Szilárd

Mire Szilárd visszatért volna a csíkszeredai klubhoz addigra viszont megváltozott a helyzet. A tornatanárként végzett, jégkorongedzőként élő és dolgozó édesapja megvált a klubtól. Így alakult, hogy 2016 augusztusában már Szilárd is a debreceni alakulathoz csatlakozott.

– Szekit, vagyis Szekeres Károlyt édesapám ismerte. Hallotta, hogy az elmúlt években hogyan építette fel Kiskőrösön a semmiből a jégkorongsportot és a jégpályát. A beszélgetések során az is kiderült, hogy a kőrösi klub nyitott új edzők érkezésére. Innentől már viszonylag egyenes út vezetett a Rajz Attila Jégpálya jegére – teszi hozzá Szilárd, aki beszélgetésünkkor is már teljes gálában, vagyis jégkorong felszerelésben várja a délutáni edzésre érkező növendékeket.
– Gyerekekkel bánni felelősség és sok-sok türelem kérdése, de én nagyon szeretek velük foglalkozni. A szülők pontosan tudják milyen az, amikor egy kicsinek egy számára új, ismeretlen dolgot újra és újra meg kell mutatni, el kell magyarázni, hogy megértse, hogy megtanulja és örömét lelje benne. Számomra ez az egyik legfontosabb: úgy megtanítani őket az alapokra, hogy élvezzék, amit csinálnak. Persze, bízom abban is, hogy a munkánkat látva, megismerve újabb családok döntenek úgy, hogy ránk és erre az alázatra, tisztességre és becsületre nevelő sportágra bízzák gyermeküket.

fabric_1Joey Fabec

Szilárd hosszú távú terveit a klub is segíti, támogatja. Ugyanakkor azt is fontosnak tartják, hogy a gyerekek megismerjék az európai mellett az amerikai hoki különbségeit is. Épp ezért van itt most egy a floriadai egyetemen tanult fiatal is, aki már négy évesen korcsolyázott, öt évesen pedig hokizott. Joey Fabec sportmenedzsernek tanul most az államokban, és az egyeteme delegálta Európába, hogy tapasztalatgyűjtő program keretében tanuljon és tanítson is. A fiatal edző néhány hónapot tölt Magyarországon. Tőlünk a szerbekhez megy majd tovább. Viszont amíg itt van, részt vesz az edzéseken és segíti a klub munkáját a toborzás tekintetében is.