Új korcsolyaoktató eszközök és új edző érkezett, elindult a közönségkorcsolya és egyre szebb eredményeket hoznak a HC Kiskőrös Hockey Club játékosai ebben az idényben. Kell ennél több? Simán lesz!
Sok kicsi sokra megy. A tizenkét éveseink több csoportban játszanak, ahogy arról korábban már beszámoltunk – mondja Szekeres Károly, klubelnök. Majd gyorsan felvázolja, ki merre járt az utóbbi időben. – Az U12 B csapatunk eddig minden meccset megnyert, kivéve, amit a Mac ellen játszottak. Büszkék vagyunk rájuk! Komoly munkát fektetnek az edzésekbe, és ennek szépen aratják is a babérjait. Az U12 C is szépen szerepel, annak ellenére, hogy ők később kezdtek el e sportággal ismerkedni, mint a többiek. Ők a bajaiakkal karöltve indultak ebben a bajnokságban. Jó látni, hogy szeretik a sportágat, szeretik az edzőjüket, és élnek azzal a fejlődési lehetőséggel, mely elé állítottuk őket – teszi hozzá Szekeres. Tőle azt is megtudtuk, hogy U14-esek a tabella II. Keleti csoportjában a harmadik helyen állnak, és igen jók az esélyeik arra, hogy előkelőbb helyre kerüljenek.
Ebben pedig minden bizonnyal szerepet játszik majd Prakab Szilárd is, aki a debreceni hokiklubtól érkezett és edzőként a HC Kiskőrös csapatát erősíti majd. Főleg az U10 és az U8-as csapatok koordinátoraként. Róla hamarosan bővebb bemutató cikkel jelentkezünk!