Szeptember negyedik hétvégéjén a HC Kiskőrös U8-as és az U10 B és U10 C korosztálya is részt vett Magyar Jégkorong Szövetség által szervezett Őszi Gyermek Jégkorong Fesztiválon. Az itt nyújtott teljesítményünk alapján bátran kimondható: immár a legkisebbekkel is felkerültünk a jégkorong térképre.
– Szakmailag rendkívül hasznos hétvége van a hátunk mögött. A komoly edzői munkának, Siconak köszönhetően, mostanra sokat fejlődött a csapatszellem és a koncentráció is mind a két korosztályban, melynek köszönhetően a versenyképességünk is egyre jobb. Öröm volt elkísérni őket ezekre a tornákra, melyek végén névre szóló éremmel és azzal a jó érzéssel térhetett haza minden gyermek, hogy Kiskőrös felkerült a jégkorong térképre. Most már ebben a korosztályban is számolni kell a kiskőrösiekkel – hangzott el több edző és játékos szájából a hétvégén – nyilatkozta büszkén Szekeres Károly, a HC Kiskőrös elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy két győzelemmel és egy vereséggel zárták a tornát.
– Egy nagy szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező budapesti csapat vezetője is odajött hozzám gratulálni a hétvégén, nem csak az U8-as és U10-es, hanem az U14-es korosztály kapcsán is. Felemelő volt. Mindamellett ez szépen mutatja a gyerekeknek is, hogy megéri ide járni, megéri a sok edzés, a befektetett munka – tette hozzá.
Vasárnap egyébként az U8-as korosztályunk is pályára lépett. Ők is, az új játékosokkal együtt elismerésre méltó szereplést nyújtottak.