Két góllal a legjobbak között! – A kiskőrösi László Márk Rigában is remekelt

Bronzéremmel zárt az U15-ös válogatott Rigában. Első éves serdülőink bravúrosan szerepeltek, 4 nap alatt 10 meccset játszottak, és csak egyszer kaptak ki. A csatárok között ott volt László Márk is, aki a HC Kiskőrösnél kezdte ígéretes pályafutását, jelenleg pedig a MAC tagja.

A 2017-es Riga Cupon Magyarország U15-ös együttese remekül helytállt. Az edzők a poprádi és a Négy Nemzet Torna keretének 45 játékosából válogatták ki a 23 legjobbat a rigai megmérettetésre. A kiskőrösi László Márk, két góllal köszönte meg, hogy neki is bizalmat szavaztak.
– Leírhatatlanul jó volt, nem izgultam, lazán játszottam, két gólt is lőttem, és bár nem jutottunk be a döntőbe, mégis nagyon szépen meneteltünk végig – mondja a magas, fiatal tehetség. Majd hozzáteszi: azért nem volt könnyű, hisz ott teljesen más volt a játék, mint a megszokott klubcsapatban, a megszokott, már-már kiszámítható klubtársakkal.

laszlo_mark_1

– Egyénileg és szisztémában is sokat tanítottak itt most nekünk, amiért én kifejezetten hálás vagyok. Az ilyen események azt is megmutatják, a teljesítmény mellett a figyelem, az alázatosság is sokat számít, nem csak a tehetség – teszi hozzá Márk, aki jelenleg Budára az Áldás Utcai Általános Iskolába jár, de már a pasaréti gimnáziumba készül, ahol felsőfokú angolt és spanyolt fog tanulni.

laszlo_mark_2

A most 15 éves srác 10 évesen még egyszerre hódolt hoki és fociszenvedélyének is, bár már hat éves korában kiderült, hogy az átlagnál tehetségesebb a jégen. Akkori edzői Halász Gyula és Ákos, később pedig Rajz Attila, mindenki Tiluja tanította meg neki a legfontosabbakat. – Tiluval csak fél évet dolgoztam, de abban az időszakban fejlődtem a legtöbbet. Amit ma tudok, azt neki köszönhetem. Mindig hálás leszek érte – zárja szavait a fiatal csatár, aki nyáron edzőtáborban szeretné tovább csiszolni tudását.