Gőzerővel dolgoznak a folyamatos fejlődés érdekében

Hazai pályán és Budapesten is játszottak a november 19.ei hétvégén a HC Kiskőrös játékosai.

Az U16-osok az Újpest B-csapatát látogatták meg szombaton Budapesten. – Egy nálunknál lényegesen képzettebb csapattal találkoztunk, akik jóval hamarabb kezdtek jégkorongozni, mint mi, és bár veszítettünk, azt azért el kell mondanunk, hogy nagyon tisztességesen dolgoztak a csapatunk tagjai. A kapusunk teljesítménye például kiemelkedő volt, bár jó néhány gólt kaptunk, rengeteget ki is védett – tájékoztatott Süveges Ödön, edző. Tőle azt is megtudtuk, hogy az U12-esek hazai pályán játszottak barátságos mérkőzéseket szerb csapatok ellen. – A torna eredményei felemások lettek, hisz az U12-esek új szabályokkal, szisztémával ismerkednek most a következő korosztályba lépés során. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy Feind Péter, Fekete Kristóf, Kuti Andor és Kiss Kamilla kiemelkedően jól teljesített ezeken a mérkőzéseken – tette hozzá az edző, aki hangsúlyozta, továbbra is gőzerővel dolgoznak a folyamatos fejlődés érdekében.

HC Kiskőrös U10