Kiskőrösi hokisok az országos bajnokságban

Mint azt korábban megírtuk, a felnőtt jégkorongozók az idén nem neveztek az országos bajnokságba, visszaléptek az utánpótlás javára. Mindez csupán finanszírozási okból meghozott döntés. Az U14 viszont komoly megmérettetés-sorozat előtt áll – mondja Szekeres Károly, a klub elnöke.
A srácok ellen országos csapatok fenik a fogukat. A bajnoki fordulókon olyan nagy múltú és presztízsű csapatokkal kell megmérkőzniük, mint a dunaújvárosi DAB-DOCLER HK, a Jászberényi Fókák, a Miskolci Jegesmedvék és a Budapesti Vasas SC. Sajnos ezekhez a mérkőzésekhez a hazai pálya nem használható, mérete eltér az elvártaktól, így minden hazainak mondott összecsapás Dunaújvárosban fog zajlani. Kemény feladat, kihívás és egyben feltörekvési lehetőség is, hogy megmutassuk tudásunkat. Új edző is érkezett a csapathoz. Nem is akárki! A csíkszeredai születésű, egykor a székesfehérvári Alba Volán SC-ben játszó Rajz Attila, 46-szoros magyar jégkorong válogatott kerettag, aki ősztől főállású trénere lett a fiataloknak. Nagy tehetség, remek szakmai irányító. Bízunk benne és a srácainkban is – mondja Szekeres Karesz.
Szeptember 6-án itthon fogadtuk a DAB-DOCLER csapatát egy barátságos, felkészülést segítő játékra.
Október 4-én lesz az első bajnoki meccs, Dunaújvárosban, a házigazda csapata ellen. Szurkolókat várunk!
A HC Kiskőrös átfogó ellenőrzést kapott a Nemzeti Sportintézet jogutódjától, a Magyar Jégkorong Szövetségtől, a vizsgálat pozitívan zárult. Az egyesület működését példásnak titulálták. Amely kiskőrösi vállalkozási társasági adóját a helyi jégkorong támogatására szeretné adni, azt örömmel fogadjuk.
Akik csupán korcsolyázni szeretnének megtanulni, azoknak minden hétfőn és szerdán 16:30-tól – 17:30-ig lehetőségük van csatlakozni hozzánk, szakmai irányítás mellett.
Közönségkorizásra október elsejétől várjuk a sportszerető lakosságot – zárta szavait az egyesület elnöke.