Most ugyan nem az égből potyog, nem kell félni. A jégpálya üzemeltetéséről kaptuk a hírt Szekeres Károlytól, a HC Kiskőrös vezetőjétől, aki elmondta, szeptember 1-től indulnak a jégcsarnokban az edzések, október elsejéig csak az utánpótlás nevelés és a jégcsarnokot bérlők vehetik igénybe, aztán a közönség is. Az egyesület életében nagy döntések születtek meg a nyár folyamán. A felnőtt csapat az idei szezonban nem indul. Lemondtak bajnoki szereplésükről az utánpótlás, ezen belül is legfőképpen az U14 javára. A fiatalokat országos bajnokságba nevezték, ahol a dunaújvárosi DAB-Docler HK, a Jászberényi Fókák, a Miskolci Jegesmedvék és a budapesti Vasas SC csapata ellen csúsznak jégre. Szeptember 6-án 13 órakor első barátságos mérkőzésükre várják a szurkolókat.
Posted inHírek Rólunk írták