2013/2014 évadzáró

Ismét elmondhatjuk, hogy eredményes szezont zárt a HC Kiskőrös. Mint ismeretes, a szőlő és a bor városában több éve hódolhatnak szenvedélyüknek azok, akik korcsolyákon szeretik eltölteni szabadidejüket.

A sport összetart és megacélozza a jellemet. Különösen igaz ez a kiskőrösi csapat esetében, hiszen minden viszontagság és kihívás ellenére még talpon vannak. A titok talán az akaratban, kitartásban, barátságban, nem mellesleg pedig az önzetlenségben és az elhivatottságban rejlik. Mindennek pedig beérni látszik a gyümölcse, persze csak abban az esetben, ha ezek a gyökeret eresztett korosodó fák bírják majd a viharokat, bár a hátszél ebben az esetben még jól is jöhet. Erre az esztendőre szépen körvonalazódik már mindaz a munka, amelyet belefektettek helyi szinten ebbe a sportágba. Ennek ékes bizonyítéka, hogy mind a felnőttek, mind az ifjabbak, de még a legkisebbek is kiválóan szerepelnek. Persze nem újdonság ez azoknak, akik lelkiismeretesen nyomon követik városkánk jégkorongozóinak munkáját, teljesítményét.

A 2013/2014-es évad tehát bőven ad okot az örömre. Kezdve a legkisebbekkel, az U8-as kategóriában, hazai pályán összesen 4 alkalommal léphettek pályára a gyerekek. Kezdetben 5 csapat, majd 3, a folytatásban 7, végül pedig 4 csapat részvételével zajlott a torna. Ebben a kategóriában még nem számolnak eredményt. Az utánpótlás VUB 2013/2014-as szezonjában 3 torna zajlott 3 csapattal. Összesen 9 mérkőzés során mérhették össze tudásukat a fiatalok, akik a 7. helyet szerezték meg.

A felnőttek az OBIV-es bajnokság keretein belül, hazai pályán 8 mérkőzést játszottak. A helyosztókat és a döntőt Budapesten a Kisstadionban rendezték meg. Az együttes végül az előkelő 4. helyet szerezte meg a 11 csapatból. A dobogó nem sokon múlott. A gárda olyan városokat utasított maga mögé, mint Budapest (5 csapat),Pécs-Kaposvár,Dunaújváros,Nyíregyháza és Kazincbarcika. A csapat egyébként összesen 3204km-t utazott a szezon folyamán, ami elég volt arra, hogy 139 gólt lőjenek és 93-at kapjanak. Szép teljesítmény! Gratulálunk! A csapatot erősítették: Halász Gyula, Dobszai Csaba, Kemény Péter, Jelinek Roland, Porkoláb Imre, Kálmán Gábor, Lengyel Attila, Lachmann Norbert, Szalavári Zsombor, Gerő Krisztián, Sarudi Dávid, Oros Pál, Mokrickij Viktor, Eiler Zoltán, Halász Ákos, László Károly, Opauszki Gábor, Szabó Sándor, Nacsa László, Bába Zoltán és Szekeres Károly.

Természetesen tervek is vannak a következő, 2014/2015-ös évadra. Egy-egy csapatot kívánnak indítani az MJSZ bajnokságban U8-as, U10-es és U14-es kategóriában. Utóbbiban egy Szekszárddal közös együttműködésre lehet számítani, kölcsönjátékosok bevonásával. Ez a megoldás mindkét fél számára előnyökkel jár majd.

Ezen kívül beindult a „Hockey Without Borders” elnevezésű program is, melyről korábban már beszámoltunk az olvasóknak. Továbbá beszámolhatunk arról is, hogy szélesedik a szakmai stáb, valamint új gyermekek érkezésére is számítanak a csapatban.

Ez mind örömhír, azonban a jövőt tekintve akad néhány nehézség, illetve kérdőjel. Ugyanis a felnőtt csapat támogatás hiányában nem tud indulni a bajnokságban, dacára az eredményes szereplésnek. Fájó szívvel közöljük e sorokat, hiszen egy ilyen kisváros életében, mint a miénk, elvitathatatlanul hatalmas dolog egy ilyen volumenű megmérettetés-sorozatban szerepelni. Az eredményekről már nem is beszélve. De erre majd egy másik írás alkalmával térünk ki.

Említést kell tennünk továbbá a társasági adókedvezményekről, melynek keretein belül a látványsportágak, úgy mint a jégkorong, részesülhetnek támogatásban. Azt azonban nem árt tudni, hogy a kisebb egyesületek számára egyelőre komoly kihívást jelentenek a szigorú, néhány esetben kevésbé életszerű jogszabályi elvárások. Mivel a támogatás igénybe vételéhez szükséges dokumentáció igen összetett, kisebb hiányosságok és a szabályok értelmezéséből adódó problémák a pályázatok többségénél akadnak. Gyakran kerül sor úgynevezett technikai hiánypótlásokra is. Sikeres pályázat esetén pedig bizonyos önrészre is szükség van. Szóval ne tessék azt gondolni, hogy a Tao-s pályázatokból a „Szarvaskatlan” kérdése meg lenne oldva. Persze panaszról szó sincs, csupán tényfeltárásról. A támogató cégek részéről egyébként a leadási határidő április 30-a volt, eredmény azonban csak június közepén várható.

Szép hagyomány, hogy a HC Kiskőrös minden évben egy nemzetközi utánpótlás tornára látogat. Idén Csíkkarcfalvára esett a választás, hiszen itt egy hasonló erőkből álló csapat működik, mint a kiskőrösi. Nem mellesleg Erdély második számú jégkorongos fellegváráról beszélünk. Egy olyan települést kell elképzelni, melynek lakossága 900 főből áll és ennek ellenére egy szabványméretű jégkorong pálya áll rendelkezésükre. Mivel a kiadásokat egymaguk nem tudják fedezni, több települést kerestek meg a pálya közös működtetésére, akik összeadják a költségvetésre való pénzösszeget. Az U8-as tornát 4 csapat: Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Kiskőrös és természetesen a házigazda Csíkkarcfalva részvételével rendezték meg. Lelkes kis csapat fogadta a mieinket, akik büszkék a településre és a helyi jégkorongra. A kiskőrösiek szakmailag sokat tanultak, a gyerekeket kísérő szülők pedig csak annyit kérdeztek: „Nálunk miért nem így van?” Nos, válaszadásba ne bocsátkozzunk, de példát venni azt mindenképpen érdemes! Csak annyit a végére: Kitartás HC Kiskőrös! Sokan büszkék vagyunk rátok!

Kelemen Dóri